Hiába fogom görcsösen a kezed
hiába fonjuk egy kötegbe a hajunkat
hiába feszül akaratos tested gyönyörökkel az alkonyba
és én hiába égetek magamban szebb tüzeket a napnál

meghalunk

a kövek lezuhannak
a Duna éhes
a puskapor visít
a hajnal élesre köszörüli a kövön a villanyoskereket
mérges füvek csillognak
a betegségek készülõdnek
orvosok késcsillanásán a halálunk ragyog
tüdõnkben valami sápadt mozgalom támad
valakit megcsókolunk
a szívünk széthasad
vagy fonnyadt vénségünkben
mint az emberiség egy elfakult könnye
a földre esik kifáradt fejünk

meghalunk

boncolás után a pokolszagu krematórium

vagy rothadás a vizek fenekén

vagy egy uj domb a füves hegyoldalak síkján

Anitra meghalunk



Budapest, 1925